|
|
|
Pogány, régi település, mely az Árpád-korból származik. 1181-ben már írásos említést tesznek róla. A török idők alatt elnéptelenedett településre az 1700-as években délszlávok érkeztek, először szerbek, majd horvátok. Előbbiek távozását német és magyar telepesek pótolták. Napjainkban 100 feletti létszámmal rendelkezik a gondozott kis település.
A falu szélén, 1972-ben völgyelzáró gáttal létesítették horgásztavat, amely a rendezett környezetéért Széchenyi-emlékplakettet is kapott. A tó az üzemelési engedélyét 1977-ben kapta meg, így ha csak innen számolnánk létezését, a víz akkor is már túl lenne a harmadik x-en. Fontos megjegyezni, hogy a tó még nem volt leengedve és már a kezdetekben is komoly halak kerültek bele.
Adottságok:
A jobb part a halőrháztól a befolyó felé eleinte akadós, majd sekély. A víz egy méternél is kisebb a tó közepén a tó felső negyedében. A halőrháznál kb. 1.7 méter mély a stégek előtt. Ez a közepe felé kicsit még mélyül. Ezen a szakaszon egy rövid akadó sor (néhány tuskó) fut a parttal párhuzamosan.
A legmélyebb rész 2-2.5 méter mély lehet, melyet a túlpartról érdemes megdobni. A jobb part végén kiterjedt tuskós-akadó található a kíméleti terület felé dobva. Helyenként (de csak foltokban) kemény, márgás a tó alja, vélhetően ezt a mederben feltörő források okozhatják.
A bojlis horgászok is kezdik felfedezni a vizet, sőt már két versenyt is lebonyolítottak 2006-ban. A nagy sikerre való tekintettel 2007-ben is megrendezésre kerülnek – az egyéb versenyek mellett – a „fogd meg és enged vissza” hódolóinak megmérettetési.
Egyéb fontos információk:
|
Kezelő: |
Tavasz HE, Pogány |
|
Víztípus: |
Völgyzárógátas víztározó |
|
Terület: |
12,5 ha |
|
Átlagmélység: |
1,8 m |
|
Fenékviszonyok: |
iszapos, kevés helyen márgás |
|
Akadók: |
kevés: jobb parton a halőrháztól balra és jobbra víz alatt a part közelében, valamint a védett terület előtt |
|
Növényzet: |
gyep, nád, sás, akácos |
|
Halak: |
ponty, amur, keszegfélék (főként balatoni dévér), kárász, harcsa, süllő, csuka (afrikai harcsa - időszakosan) |
|
Rekordok: |
ponty 18 kg, amur 25 kg, harcsa 75 kg |
|
Telepítések: |
intenzíven telepített havi rendszerességgel; évente 100 mázsa felett |
Info:
Tarnavölgyi Ferenc elnök:30-279-87-45
Email: info@poganyito.hu
|
|
|
|
|